Isten hozta Önöket Poroszlón!

Településünk a Tisza-tó jobb partján, az egyik legnagyobb településként, a 33-as főközlekedési út mentén fogadó települése a Tisza-tóhoz látogató vendégeknek. A tó területe 127 km2, melynek 60%-a zsombékos és száraz terület. Településünkhöz a tó 55%-a tartozik közigazgatásilag. Szálláshelyeink nívósak és a kor követelményeinek megfelelően működnek. A vendéglátók kedvesek, figyelmesek, Önökért dolgoznak.

Községünk a természet turizmust preferálja, de nem zárkózik el a mérsékelt számú motoros csónakoktól sem, melyeket kikötőinkben helyezhetnek el. A vadvízi világ lehetőséget nyújt horgászatra, vadászatra, strandolásra, de a parton lévők sem maradnak program nélkül., mert lehetőség van csodálatos környezetben való kerékpározásra, lovaglásra, séta- és pusztakocsikázásra, megtekinthetik a Tájházunkat, ahol folyamatos kiállítás várja az érdeklődőket. Poroszló nem csak a vízi sportokban kedvelt terület, de a madarászok is szívesen látogatnak ide, hisz található itt barnahéja, ölyvek, nagyon ritkán látható a szigorúan védett kékvércse, megcsodálhatják a méltóságteljesen repülő szürke- vörösgémet, vagy a hófehér kócsagot, netán az éppen szárítkozó kárókatonát. Megdöbbentő az a szeretet, amellyel a csérek veszik körül fiókáikat, vagy ha a túra alkalmával rövid időre megpihennek, hallhatják a szárcsa mély duhogó hangját. Vízitúrázni többféleképpen lehet. Aki szereti a csendet és hosszabb ideig tud a vízen kirándulni, annak a kenus túrát, hisz így megláthatják mind azt a szépséget, amit a tározó rejt magában. A tündérfátyollal borított vízfelület, a tavirózsák hatalmas levelei közt egy-egy fehér foltként örök emléket nyújtanak az ide látogatóknak.

A motoros, csónaktúrák két-három óra hossza leforgása alatt nagy területet képesek bejárni, varázslatosabbnál, varázslatosabb ösvényeken, szinte bujkálva előre jutni. Aki horgászni vágyik, itt a legváltozatosabb halféleségekkel találkozhat, az apró keszegtől a kapitális harcsáig, közel 50 halfajta fogható. De nem csak a nyári időszak az, ami a horgász életét kitölti, hanem az egész évben hódolhat szenvedélyének. Kerékpáron a településen kiépített kerékpárúton, illetve a gátkoronán tehetünk kirándulást, teljesen körbe a tavon. A család minden tagja megtalálja a számára legkedvezőbb programot és a nap végeztével, amikor megfáradva mindenki hazatér a szállására, kezdetét veheti a gasztronómiai túra, hiszen éttermeink országos hírűek, finomabbnál, finomabb ételeket szolgálnak fel, falusias kedvességgel, nívós környezetben.

Ha a vacsorát befejezve esti sétára vágyunk, akkor az alföldi naplementét csodálhatják meg. Akit a vízen ér az a szerencse, hogy láthatja a naplementét, akkor találkozhat a vöröses sárgán izzó vízi csodával, melyet „aranyhídnak” nevezünk. Ezzel nincs vége a napnak, ki kell próbálni az itt járóknak az éjszakai horgászatot, melynek hangulata elkíséri Önt egész évben. Nyársalni, vagy bográcsban főzni este, kint a szabadban, meghitten beszélgetni, ezt kínáljuk Önöknek Poroszlón, és ezzel kíván Önöknek jó pihenést Poroszló Község Önkormányzata és lakossága nevében

Bornemisza János

Polgármester

Adatok

Poroszló meghatározó vonzereje a 127 km2-es Tisza-tó, amely elsősorban az ökotúrázóknak, vízitúrázóknak, az egyéb vízi sportok kedvelőinek, a fürdőzni, strandolni vágyóknak, horgászoknak, vadászoknak nyújt megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. 

Községünk lakossága: 3000 Fő

Ökoturizmus, avagy szomszédunk a természet

Poroszló közigazgatási területén a Tiszavalki-öbölben található Madárrezervátum szigorúan védett természeti érték, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó, 2500 hektárnyi természetvédelmi terület, amelyet felvettek a nemzetközileg elismert vízimadár-élőhelyek sorába.

A tározó vizén összetorlódó uszadékon gyakran 400-500 pár dankasirály költ, s telepeikhez rendszerint küszvágó csérek is társulnak. A nyílt vizek szegélynövényzetében vöcskök, gémek és récék fészkelnek. A nádfoltokban barna rétihéja és kis számban nyári lúd költ a sokféle nádi énekesmadár mellett. A szárazulatok erdeiben héja, fekete gólya, örvös galamb, nagy fakopáncs és szórványosan a kis fakopáncs talál fészkelőhelyet. Ezek az erdők adnak otthont az énekes rigónak, vörösbegynek, kerti rozsdafarkúnak, az ökörszemnek és a csuszkának, valamint a cinege- és pintyfélék számos képviselőjének. A bokrosokban a turbékoló vadgerlét, a fuvolázó fekete rigót, a pirregő berki tücsökmadarat és a csettegő karvalyposzátát, a bokrok alján pedig a csodálatos hangú fülemülét találjuk.

A szórványfák varjúfészkeiben költ a barna kánya és a kabasólyom. Az öreg fák odvaiban telepszik meg a szalakóta, a zöld küllő és a seregély. Az erdei pityer a szárazabb tisztások fűcsomói közé, a függőcinege a vízparti fűzfák lelógó vesszőire építi fészkét. Az őszi vonulás idején rendkívüli módon nő a madarak száma. Tömegesen érkeznek és töltenek itt hosszabb időt a ludak, récék és sirályok. minden évben megjelenik a halászsas és a bütykös hattyú. Enyhe télen a vonuló madarak egy része tavaszig is itt marad.

Horgászat

A Tisza-tó horgászparadicsoma a Tisza-folyó duzzasztása következtében létrejött 127 km2-es, szigetekkel, félszigetekkel, holtágakkal rendelkezõ gazdag élõvilágú víztározó. Az idelátogató, vízzel ismerkedõ horgászok elé egy határtalan nyugalmat árasztó, sejtelmes és vadregényes vízivilág tárul. A tározó térre jellemzõ mozaikosság, a változó vízmélységû és adottságú területek, a duzzasztás idõszakában és azon kívül is jó horgászati és fogási lehetõségeket nyújtanak. Szinte minden évszak kínálja a horgászati alkalmakat és horgászatilag kívánatos halfajok zsákmányolási lehetõségét.

Az állóvizekre jellemzõ szinte minden halfaj, a ponty, a csuka, a süllõ, a harcsa, a compó, a kárász és a keszegfélék is megtalálhatóak. A tó területét 46 km hosszan szeli át a Tisza-folyó, melynek a tározóra esõ partrészei és nyíltvízi szakaszai is közkedvelt horgászhelyek. A folyómeder, melyben a víz sodrása lassúbbá vált ugyancsak bõvelkedik halakban. A folyóvizet és a tározót összekötõ öblítõcsatornák népszerûek a ragadozó halakra horgászók körében. A termetes süllõk, csukák és balinok szívesen keresik itt zsákmányukat. A folyó által szállított hordalék okozta feltöltõdés és ennek következtében a vízi növényzet terjeszkedése tovább növeli a víz mozaikos jellegét és helyenként csökkenti a halak életterét és a horgászati lehetõségeket is.

Falutörténet

WIKI:

 

Híres szülőttei

WIKI:

Életképek Poroszlóról